Ugrás a tartalomhoz

Útjára indult a Redmenta Blogja

Kedves látogató! Legyél akár pedagógus, diák, szülő, oktatás bármely területén tevékenykedő, vagy csupán egy érdeklődő, örülünk, hogy itt vagy.

A Redmenta 2013-as indulása óta hosszú utat járt be. Egy lelkes amatőr csapat indította el, néhány érdeklődő számára és mikor a blogot elindítottuk, az csapat is felnőtt, és a néhány felhasználóból több mint egymillió lett.

A blog indítása is egy újabb mérföldkő. A célja, hogy itt gyűjtsük össze és gondozzuk azt a tudástárat, amit a Redmentáról tudni érdemes.

A blog indítása számunkra egy lehetőség is, hogy még jobban elköteleződjünk a transzparens és a problémaközpontú működés (design thinking) irányába. Fontos számunkra, hogy a Redmentánál valódi problémákra szállítsunk megoldásokat. A mi munkánkat a felhasználók visszajelzései, és a pedagógusok, diákok problémáinak megértése segíti.

Ebben a blogban részletesen be tudunk majd számolni a munkánk részleteiről, így mégjobb rálátásoktok lehet arra, hogy mi és hogyan készül.

A blogon olvashattok majd arról, hogy

  • milyen új fejlesztések készülnek, hogy milyen problémákra építve, hogyan gondolkodtunk az egyes megoldások megtervezésénél.
  • mik a hírek és a bejelentések a Redmenta háza táján.
  • hogyan lehet a Redmentát használni

Ha kérdésetek, ötletetek, problémátok van, írjatok nekünk messengeren!